Warcraft 3: Reign of Chaos Hosszú hónapokon át tartó készülődés után Kel'Thuzad és a Kárhozottak Szektája végre rámérte az első csapást Lordaeronra az élőholt járvány elszabadításával. Uther és lovagjai felderítették a fertőzött területeket abban a reményben, hogy módot találhatnak a járvány terjedésének megállítására. Erőfeszítéseik ellenére a járvány tovább terjedt és a Szövetség teljes felbomlásával fenyegetett. Ahogy az élőholt seregek elözönlötték Lordaeront, Terenas egyetlen fia, Arthas herceg szembeszállt a Falkával. Arthas sikerrel járt és megölte Kel'Thuzadot, de ennek ellenére az élőholtak seregei egyre nagyobbak lettek, mivel minden egyes katona, aki elesett az ellenük vívott harcban, feltámadva az ő soraikat erősítette. A látszólag megállíthatatlan ellenséggel szemben Arthas herceg elkeseredetten egyre keményebb lépéseket tett, ami oda vezetett, hogy bajtársai figyelmeztették: lassan elveszíti emberségét. Arthas félelme és elszántsága okozta végül a vesztét. Északszirtig követte a járványt, hogy a forrásánál pusztíthassa el végleg ezt a rettenetes fenyegetést. Ehelyett azonban a herceg áldozatául esett a Lidérckirály roppant hatalmának. Arthas azt hitte, hogy ezzel megmentheti népét, így magához vette az átkozott rúnakardot, a Fagyvégzetet. A kard hihetetlen hatalmat kölcsönzött neki, de cserébe ellopta a lelkét és a Lidérckirály legnagyobb halállovagjává változtatta. Lelkét félredobva, épelméjűségét darabokra törve Arthas saját királysága ellen vezette a Falkát. Végül még apját, Terenas királyt is meggyilkolta és a Lidérckirály vascsizmájával a földbe taposta Lordaeront.
A Napkút - Quel'Thalas Bukása
Bár legyőzött mindenkit, akit immáron ellenségének tekintett, Arthast még mindig kísértette Kel'Thuzad szelleme. A kísértet azt mondta Arthasnak, hogy fel kell támadnia a Lidérckirály terveinek következő fázisához. Ahhoz, hogy feléledhessen, Kel'Thuzad maradványait Arthasnak el kellett vinnie a misztikus Napkúthoz, ami a nemes elfek örökkévaló királyságában, Quel'Thalasban rejtőzött. Arthas és a Falka megszállta Quel'Thalast és ostromolni kezdte az elfek rogyadozó védelmét. Szellőléptű Sylvanas, Ezüsthold Erdőjáró-Generálisa hősies ellenállást mutatott fel, ám Arthas végül elsöpörte a nemes elfek seregét és átvágta magát a Napkúthoz. Hatalmának kegyetlen fitogtatásaként Sylvanas holttestét rikoltó szellemként támasztotta fel és arra kárhoztatta, hogy élőholtként szolgálja az örökkévalóságig Quel'Thalas meghódítóját. Végül Arthas belemártotta Kel'Thuzad maradványait a Napkút szent vizébe. Bár az Örökkévalóság Kútjának vize ezzel beszennyeződött, Kel'Thuzad varázsló lidércként újjászületett. Ilyen módon sokkal hatalmasabb lényként visszatérve, Kel'Thuzad ismertette a Lidérckirály tervének következő fázisát. Mire Arthas és élőholt serege délnek fordult, nem maradt élő elf Quel'Thalasban. A nemes elfek dicső hazája, ami több mint kilencezer éven át virágzott, megsemmisült.
Archimonde Visszatérése és a Kalimdori Hadjárat
Dalaran elpusztítása
Mikor Kel'Thuzad feltámadt, Arthas délre vezette a Falkát, Dalaranba. A lich meg akarta szerezni Medivh varázskönyvét és arra akarta felhasználni, hogy újra megidézze Archimonde-ot a világra. Onnantól kezdve aztán Archimonde állt volna a Légió inváziójának élére. Még a Kirin Tor varázslói sem tudták megakadályozni, hogy Arthas hadserege megszerezze Medivh könyvét és Kel'Thuzad hamarosan összegyűjtött minden mást amire szüksége volt a varázslat létrehozására. Tízezer év után a hatalmas démon, Archimonde újra elszabadult Azeroth világán. Dalaran azonban nem a végső cél volt. Kil'jaeden közvetlen parancsainak engedelmeskedve Archimonde és démonai az élőholt Falkához csatlakozva Kalimdor ellen vonultak azzal a céllal, hogy elpusztítsák Nordrassilt, a Világfát. A káosz közepette egy magányos, titokzatos próféta bukkant fel, hogy útmutatást nyújtson a halandó fajoknak. Ez a próféta nem más volt mint Medivh, az utolsó Őrző, aki csodával határos módon visszatért a Végtelenből, hogy vezekeljen múltbeli bűneiért. Medivh beszélt a Hordának és a Szövetségnek a velük szemben álló veszélyekről és arra bíztatta őket, hogy fogjanak össze. A generációkon átívelő gyűlöletüktől hajtva azonban az orkok és az emberek ebből nem kértek. Medivh arra kényszerült, hogy mindkét fajjal külön tárgyaljon. Fondorlattal és jövendölésekkel sikerült rávennie őket, hogy átkeljenek a tengeren Kalimdor legendás földjére. Az orkok és az emberek hamarosan találkoztak a Kaldoreiek hosszú ideje rejtett civilizációjával. Thrall vezetése alatt az orkok több akadályba ütköztek miközben átkeltek Kalimdor Meddőföldjein (Barrens). Bár sikerült barátságot kötniük Vérespatájú Cairne-nel és tauren harcosaival, sok orkot magával ragadott az a démoni vérszomj, ami éveken át fertőze őket. Thrall egyik főhadnagya, Pokoljáró Grom még a Hordát is elárulta, amikor átadta magát alapvető ösztöneinek. Pokoljáró és a hozzá hűséges Csatadal klán harcosai Kőrisvölgy erdejeiben portyáztak és többször is összecsaptak az ősidők óta itt élő éjelfek Vigyázóival. A félisten, Cenarius biztos volt benne, hogy az orkok visszatértek korábbi háborúzó életmódjukhoz, ezért előjött rejtekéből, hogy Pokoljárót és orkjait visszaszorítsa. Természetfeletti gyűlöletüktől és erejüktől hajtva Pokoljáró és ork követői megölték Cenariust és megrontották az ősi erdőt. Végül azonban Pokoljáró visszanyerte becsületét miután segített Thrallnak legyőzni Mannorothot, azt a démon urat aki gyűlölettel és dühvel átkozta meg az orkok vérvonalát.
Mannoroth legyőzése
Mannoroth halálával az orkok vérét sújtó átok végre megszűnt. Míg Medivh azon fáradozott, hogy meggyőzze az orkokat és az embereket az összefogás szükségességéről, az éjelfek saját titokzatoskodó módszereikkel küzdöttek a Légió ellen. Súgószél Tyrande, az éjelf Vigyázók halhatatlan főpapnője elkeseredetten küzdött az ellen, hogy a démonok és az élőholtak megszállják Kőrisvölgy erdejeit. Tyrande érezte, hogy ehhez segítségre lesz szüksége, így elhatározta, hogy felébreszti az éjelf druidákat ezeréves álmukból. Régi szerelme, Haragvihar Malfurion segítségével Tyrande sikeresen megerősítette a védelmet és visszaszorította a Légiót. Malfurionnak köszönhetően maga a természet ébredt fel, hogy elpusztítsa a Légiót és szövetségesét, a Falkát. Míközben a többi alvó druidát kereste, Malfurion rátalált arra az ősi börtönüregre ahol testvérét, Illidant tartotta rabláncon. Meggyőződve róla, hogy segíteni fogja őket a Légió ellenében, Tyrande szabadon engedte. Bár Illidan valóban melléjük állt egy időre, később elszökött, hogy saját érdekeit mozdítsa előre. Az éjelfek megvetették lábukat és elszántan küzdöttek a Lángoló Légió ellen. A Légió nem adta fel az Örökkévalóság Kútja iránti vágyát, ami ősidők óta kölcsönzött erőt a Világfának és az éjelf királyság szíve volt. Ha a Fa ellen tervezett támadásuk sikerrel járt volna, a démonok szó szerint széttéphették volna a világot.
Medivh útmutatását követve Thrall és Büszkerév Jaina - Kalimdor ember seregeinek vezére - végre belátták, hogy félre kell tenniük a köztük levő ellentéteket. Malfurion és Tyrande vezetése alatt az éjelfek is megegyeztek abban, hogy közös erővel, egységesen kell fellépniük, ha meg akarják védeni a Világfát. A közös cél érdekében szövetkezve Azeroth fajai egymással együttműködve igyekeztek legjobb tudásuk szerint megerősíteni a Világfa energiáit. A világ erejével felfegyverezve Malfurion felébresztette Nordrassil elemi dühét, végleg elpusztítva ezzel Archimonde-ot, ami egyben elvágta a Légió kötődését is az Örökkévalóság Kútjához. A végső csata a gyökeréig megrázta Kalimdor kontinensét. Mivel már képtelen volt hatalmat szipolyozni a Kútból, a Lángoló Légió összeomlott a halandó seregek egyesített erejével szemben.
Warcraft 3X: The Frozen ThroneA Légió kőrisvölgyi inváziója során Illidant szabadon engedték börtönüregéből, tízezer évnyi fogság után. Bár először igyekezett bajtársai kedvében járni, nemsokára kimutatta a foga fehérjét és magába szívta a Gul'dan Koponyájaként ismert nagyhatalmú boszorkánymester ereklye energiáit. Ezzel a tettével Illidan démoni vonásokra és hihetetlenül megnövekedett hatalomra tett szert. Gul'dan régi emlékei közül néhány szintén a részévé vált, különösen a Sargeras Kriptájára vonatkozók. Ez volt az a labirintus, amely egy szigeten rejtőzve állítólag a Sötét Titán, Sargeras maradványait őrizte. Eltelve frissen szerzett hatalmával, újra a világra szabadulva, Illidan nekivágott, hogy megtalálja helyét a kibontakozó játszmában. Kil'jaeden felkereste Illidant és egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki. Bár dühös volt Archimonde Hyjal-hegyi veresége miatt, nagyobb dolgok foglalkoztatták, mint a bosszú. Megérezte, hogy teremtménye, a Lidérckirály túl erős lett ahhoz, hogy irányítani lehessen, így Kil'jaeden megparancsolta Illidannak, hogy pusztítsa el Ner'zhult és állítsa meg az élőholt Falkát egyszer és mindenkorra. Cserébe elmondhatatlan hatalmat ígért Illidannak és azt, hogy a Lángoló Légió megmaradt urai közé emeli. Illidan megkötötte az egyezséget és azonnal útnak indult, hogy elpusztítsa a Fagytrónt, azt a jégtömböt, amelyben a Lidérckirály lelke pihent. Illidan tudta, hogy egy nagyhatalmú ereklyére lesz szüksége a Fagytrón elpusztításához. A Gul'dan emlékeiből szerzett információkat felhasználva Illidan úgy határozott, hogy felkutatja Sargeras Kriptáját és megszerzi a Sötét Titán maradványait. A Nemesenszületettek néhány ősi adósságát behajtva előcsalogatta a kígyószerű nagákat sötét vízalatti rejtekeikről. A ravasz boszorkány, Lady Vashj vezetésével a nagák segítettek Illidannak eljutni a Meghasadt Szigetekre (Broken Isles) ahol a legendák szerint Sargeras Kriptája rejtőzött. Ahogy Illidan útra kelt a nagákkal, Árnyékdal Maiev a nyomába eredt, hogy levadássza. Maiev volt Illidan börtönének őre tízezer éven át, így most örömmel kapott az alkalmon, hogy újra fogságba ejthesse. Illidan azonban túljárt Maiev és az őt követő Figyelők eszén és erőfeszítéseik ellenére megszerezte Sargeras Szemét. A nagyhatalmú Szemmel a birtokában Illidan az egykori varázsló városba, Dalaranba ment. A város mágikus erővonalaival felerősítve a Szem segítségével egy pusztító varázslatot küldött a távoli Északszirt kontinensére, a Lidérckirály citadellája, a Jégkorona ellen. Illidan varázslata áttört a Lidérckirály védelmén és meghasította a világ tetejét. Az utolsó pillanatban Illidan pusztító varázslata azonban félbeszakadt, mikor testvére Malfurion és Tyrande főpapnő megérkeztek, hogy segítséget nyújtsanak Maievnek. Illidan tudta, hogy Kil'jaedennek nem fog tetszeni az, hogy nem sikerült elpusztítania a Fagytrónt, ezért a Külsőföldekre (Outland) menekült. Ez a pusztasággá tarolt dimenzió valójában Draenornak, az orkok világának utolsó maradványait rejtette. Illidan remélte, hogy ott elkerülheti Kil'jaeden haragját és nyugodtan megtervezheti következő lépéseit. Miután sikeresen megállították Illidant, Malfurion és Tyrande hazatértek Kőrisvölgy erdejébe, ahol tovább őrizték népük nyugalmát. Maiev azonban nem adta fel ilyen könnyen és követte Illidant a Külsőföldekre azzal az eltökélt szándékkal, hogy igazságot szolgáltasson.
Ezidőtájt történt, hogy az élőholt Falka gyakorlatilag már teljesen megrontotta Lordaeront és Quel'Thalast, helyükön pedig megszülettek a toxikus Járványföldek (Plaguelands). A Szövetség ellenálló haderejéből csak néhány elszigetelt csoport maradt. Az egyik ilyen csoportot - amely főleg nemes elfekből állt - a Napjáró dinasztia utolsó képviselője, Kael'thas herceg vezette. Kael, aki maga is egy nagytudású varázsló volt, nem bízott már a szétesés szélén álló Szövetségben. A nemes elfek hazájuk elvesztését siratták és elhatározták, hogy elesett testvéreik iránti tiszteletből ezentúl vérelfeknek nevezik magukat. Miközben azon fáradoztak, hogy a Falkát visszatartsák, súlyos szenvedést kellett elviselniük, mivel már nem fértek hozzá a Napkúthoz, ami addig táplálta őket. Kael elkeseredetten kutatott valami után, ami gyógyírt jelenthetett volna népének mágiától való függőségére és végül egy addig elképzelhetetlen dologra szánta rá magát: magához ölelte fajának Nemesenszületett eredetét, majd csatlakozott Illidanhoz és az őt követő nagákhoz, abban a reményben, hogy talán így rátalálhat egy új mágikus hatalomforrásra, amiből táplálkozhatnának. A megmaradt Szövetséges hadvezérek ezért árulónak bélyegezték a vérelfeket és végleg kitaszították őket. Mivel nem maradt más hely, ahova mehettek volna, Kael és vérelf követői átléptek a Külsőföldekre Lady Vashj nyomában, hogy segítsenek neki szembeszállni Maievvel, a figyelővel, aki újra fogságba ejtette Illidant. A nagák és a vérelfek egyesült erővel legyőzték Maievet és kiszabadították Illidant. A Külsőföldeket bázisként használva, Illidan összegyűjtötte seregeit, hogy egy újabb csapást mérhessen a Lidérckirályra és az erődjére, Jégkoronára.
Ner'zhul, a Lidérckirály tudta, hogy már nincs sok ideje hátra. A Fagytrón börtönébe zárva sejtette, hogy Kil'jaeden elküldi majd ügynökeit, hogy elpusztítsák. Illidan varázslata súlyos károkat okozott, meghasította a Fagytrónt, így a Lidérckirály hatalma napról napra csökkent. Elkeseredetten próbálta menteni magát, ezért magához hivatta leghatalmasabb halandó szolgáját, a halállovagot, Arthas herceget. A Lidérckirály gyengesége miatt Arthas saját hatalma is megcsappant, ráadásul Lordaeronban egy polgárháborúval is szembe kellett néznie. Az élőholt seregek fele, a rikoltó szellem, Szellőléptű Sylvanas vezetése alatt puccsot hajtott végre, hogy magukhoz ragadják az élőholt királyság irányítását. Arthas, a Lidérckirály hívásának engedelmeskedve kénytelen volt a Falkát főhadnagyára, Kel'Thuzadra bízni miközben a háború már a Járványföldek egészére kiterjedt. Végül Sylvanas és a lázadó élőholtak (akik Elhagyottaknak nevezték magukat) elfoglalták Lordaeron romba dőlt fővárosát. A romváros alatt az Elhagyottak felépítették saját főhadiszállásukat és megesküdtek rá, hogy legyőzik a Falkát és elűzik Kel'Thuzadot és talpnyalóit. A legyengült, de mesterét mindenáron megmenteni igyekvő Arthas eközben megérkezett Északszirtre, ám Illidan nagái és vérelfjei már vártak rá. Arthas és nerubián szövetségesei versenyfutásra kényszerültek Illidan haderőivel, hogy időben elérjék a Jégkorona Gleccsert és megvédhessék a Fagytrónt.
Gyengesége ellenére Arthas végül kicselezte Illidant és elsőként érte el a Fagytrónt. Rúnakardjával, a Fagyvégzettel Arthas széttörte a Lidérckirály jeges börtönét és ezzel kiszabadította Ner'zhul mágikus sisakját és mellvértjét. Arthas saját fejére helyezte a mérhetetlenül nagy hatalmú sisakot és ezzel ő lett az új Lidérckirály. Ner'zhul és Arthas lelke egyesült és egy óriási hatalmú lénnyé változott, ahogy azt Ner'zhul eltervezte. Illidan és az őt követő csapatok kénytelenek voltak megszégyenülve visszamenekülni a Külsőföldekre, Arthasból pedig a világon valaha is látott egyik leghatalmasabb teremtmény lett. Napjainkban Arthas, az új és halhatatlan Lidérckirály Északszirten él, állítólag a Jégkorona citadella újjáépítésén fáradozik. Hű hadnagya, Kel'Thuzad a Járványföldeken uralja a Falkát. Sylvanas és a lázadó Elhagyottak a Tirisfal Ligetekbe szorultak vissza, a háború dúlta királyságnak csak ezt a kis részét uralják.
Régi Ellentétek - Kalimdor Gyarmatosítása
Bár a győzelem az övék volt, a halandó fajok egy háború szaggatta világban találták magukat. A Falka és a Lángoló Légió szinte teljesen elpusztította Lordaeron civilizációját és Kalimdor is majdnem erre a sorsra jutott. Erdőket kellett meggyógyítani, eltemetni a régi sérelmeket és új otthonokat találni. A háború mindegyik fajt mélyen érintette, de most önzetlenül fogtak össze egy új kezdet reményében, amelynek alapja a Szövetség és a Horda között kötött törékeny béke volt. Thrall az orkokat Kalimdor kontinensére vezette, ahol tauren bajtársaik segítségével új otthont alapítottak. Új hazájukat Thrall meggyilkolt apja után Durotarnak nevezték el, majd az orkok nekiláttak, hogy újjáépítsék egykori dicső társadalmukat. Most, hogy a démoni átok megtört, a Horda megváltozott és a korábbi háborús tömegből egy laza szövetség lett, amely a hódítás helyett inkább a túlélésnek és a jólét elérésének szentelte magát. A nemes taurenek és a Feketelándzsa törzs ravasz trolljainak segítségével Thrall és az orkok népe egy új, békés korszak elé nézett saját hazájában. A megmaradt Szövetséges erők Büszkerév Jaina vezetése alatt Kalimdor déli részén telepedtek le. A Dagonyaláp (Dustwallow Marsh) keleti partján megépítették Theramore zord kikötőerődjét, majd az emberek és törp szövetségeseik vállvetve igyekeztek túlélni egy olyan vidéken ami állandó veszélyeket rejtett számukra. Bár Durotar védői és Theramore katonái megtartották a köztük fennálló békét, ez a törékeny nyugalom nem sokáig tartott. Az orkok és emberek közötti béke akkor tört meg, mikor egy hatalmas Szövetséges flotta jelent meg Kalimdor partjainál. Ez a flotta, Büszkerév Daelin Főadmirális (Jaina apja) vezetése alatt még azelőtt hagyta el Lordaeront mielőtt Arthas elpusztította a királyságot. Hosszú és kimerítő, hónapokig tartó hajózás után Büszkerév admirális a túlélő Szövetséges haderők után kutatott. Büszkerév armadája súlyos veszélyt jelentett a régió stabilitására. A Második Háború ünnepelt hőseként Jaina apja a Horda esküdt ellensége volt és feltett szándéka volt, hogy elpusztítja Durotart, mielőtt az orkok megvethetnék lábukat a kontinensen. A Főadmirális rettenetes döntés elé állította Jainát: támogassa őt az orkok elleni hadjáratban és ezzel árulja el újdonsült szövetségeseit vagy szálljon szembe saját apjával, hogy megőrizze a Szövetség és a Horda között végre megvalósult törékeny békét. Jaina sokáig vívódott magában, de végül ez utóbbit választotta és segített Thrallnak legyőzni elvakult apját. Sajnos Büszkerév admirális a csatában életét vesztette, mielőtt Jaina kibékülhetett volna vele vagy bebizonyíthatta volna, hogy az orkok immár nem a korábban megismert vérszomjas szörnyek. Hűségéért cserébe az orkok szabad elvonulást biztosítottak Jaina csapatainak: biztonságban hazatérhettek
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés