IV. fejezet: A Horda és a Szövetség

A Fekete Kapu és Viharvárad eleste

Warcraft: Orcs and Humans Miközben Kil'jaeden felkészítette a Hordát Azeroth inváziójára, Medivh tovább küzdött saját lelkéért Sargeras ellen. Llane király, Viharvárad nemes uralkodója aggódva szemlélte, ahogy a sötétség lassan megfertőzte barátja lelkét. Megosztotta félelmeit Anduin Lotharral is, az Arathi vérvonal utolsó képviselőjével, akit főhadnagyának nevezett ki. Sajnos egyikük sem sejthette még, hogy a Medivhet lassan elnyelő örület micsoda rettenetet szabadít majd el. Végső ösztönzésként Sargeras azt ígérte Gul'dannak, hogy nagy hatalmat ruház rá, ha beleegyezik, hogy a Hordát Azeroth ellen vezesse. Medivhen keresztül Sargeras azt üzente a boszorkánymesternek, hogy élő istenné válhat, ha megtalálja a tenger mélyén azt a kriptát, ahová Aegwynn Őrző rejtette Sargeras megtört testét, majd' ezer évvel korábban. Gul'dan megegyezett a démonúrral és elhatározta, hogy miután legyőzte Azeroth népét, felkutatja a legendás kriptát és elnyeri jutalmát. Megbizonyosodva róla, hogy a Horda megfelelően szolgálja céljait, Sargeras parancsot adott az invázió megkezdésére. Közös erőfeszítéssel Medivh és az Árnyék Tanács boszorkánymesterei megnyitották azt a dimenziók közti átjárót, amelyet Fekete Kapunak neveztek el. A térkapu áthidalta a Draenor és Azeroth közti távolságot és elég nagy volt ahhoz, hogy akár egész seregek kelhessenek át rajta. Gul'dan ork felderítőket küldött át a kapun, hogy mérjék fel a földet, amelyet nemsokára megtámadnak. A visszatérő felderítők biztosították az Árnyék Tanácsot, hogy Azeroth világa csak arra vár, hogy leigázzák. Durotan meg volt győződve róla, hogy a Gul'dant rabságban tartó rontás pusztulást hoz népére, ezért ismét szót emelt a boszorkánymesterek ellen. A bátor harcos azt állította, hogy a boszorkánymesterek elpusztítják az orkok lelkének tisztaságát és ez a meggondolatlan invázió csak a vesztüket okozhatja. Gul'dan nem merte megkockáztatni, hogy kivégeztessen egy ilyen népszerű hőst, ezért arra kényszerült, hogy Durotant és az általa vezetett Hófarkas klánt az új világ egy távoli sarkába száműzze. Miután a száműzött Hófarkasok átléptek a portálon, csak néhány ork klán követte őket. Ezek az orkok gyorsan kiépítették táboraikat a Fekete Ingoványban, amely egy sötét és mocsaras vidék volt Viharvárad királyságától messze keletre. Ahogy az orkok kirajzottak, hogy felderítsék az új földeket, szinte azonnal konfliktusba keveredtek Viharvárad ember védőivel. Bár ezek a rajtaütések általában gyorsan véget értek, mindkét faj számára világossá tették erősségeiket és gyengéiket. Llane és Lothar sosem tudtak pontos adatokat szerezni az orkok számáról és csak becsülni tudták, hogy vajon milyen nagy sereggel is állnak szemben. Néhány éven belül az ork Horda nagy része átkelt Azeroth világára és Gul'dan úgy látta eljött az ideje, hogy rámérjék az első igazi csapást az emberekre. A Horda teljes erejével megtámadta a felkészületlen Viharvárad királyságát. Amíg Azeroth és a Horda csapatai az egész királyságban egymással csatáztak, a belviszályokkal is szembe kellett néznie mindkét seregnek. Llane király úgy hitte, hogy a vad orkok képtelenek lesznek elfoglalni Azerothot ezért nagyképűen a fővárosban, Viharváradban várta az ellenséget. Sir Lothar azonban meg volt győződve róla, hogy közvetlenül az ellenséget kellene támadni, így választania kellett meggyőződése és a királyhoz való hűsége között. Végül az ösztöneire hallgatott és megostromolta Medivh erődítményét, Karazhant, a varázsló fiatal tanonca, Khadgar segítségével. Khadgar és Lothar sikeresen legyőzte a megszállott Őrzőt, akit egyértelműen a konfliktus forrásaként azonosítottak. Medivh testének elpusztításával Lothar és a fiatal tanonc akaratlanul is a mélységbe száműzte Sargeras szellemét. Ennek következményeként Medivh tiszta és erényes szelleme is tovább élhetett... hosszú éveken át vándorolt ezután a túlvilágon. Bár Medivhet sikerült legyőzni, az orkok lassan felülkerekedtek Viharvárad védőin. Ahogy a Horda győzelme egyre közelebb került, Végzetpöröly Orgrim, az egyik leghatalmasabb ork főnök szeme felnyílt és lassanként kezdte belátni, hogy valami elfajzott rontás uralkodott el a klánokon mióta felhagytak korábbi életmódjukkal. Öreg harcostársa, Durotan visszatért száműzetéséből és újra figyelmeztette Gul'dan árulására. Gyors megtorlásként Gul'dan orgyilkosai végeztek Durotannal és családjával, egyedül csecsemő fiát hagyták életben. Végzetpöröly nem tudott róla, de Durotan gyermekét megtalálta az emberek seregének egy tisztje, Setétláp Aedelas és rabszolgaként magához vette. Ez az ork gyermek egy nap majd népének valaha ismert legnagyobb vezére lesz. Durotan halála felrázta Orgrimot, így nekilátott, hogy megszabadítsa a Hordát a démoni rontástól és végül elnyerte a Horda főnöki címét miután megölte Gul'dan korrupt bábját, Feketekezet. Határozott irányítása alatt a könyörtelen Horda ostrom alá vette Viharváradot. Llane király súlyosan alábecsülte a Horda erejét és tehetetlenül nézte ahogy királysága elbukott a zöldbőrű betolakodókkal szemben. Llane királyt magát az Árnyék Tanács egyik legügyesebb orgyilkosa ölte meg: a félork Garona. Lothar és katonái Karazhanból visszatérve remélték, hogy időben érkeznek és meggátolhatják a vérontást, megmenthetik egykor dicsőséges hazájukat. Ám sajnos elkéstek, szeretett királyságukból már csak füstölgő romokat találtak. Az ork Horda folytatta a határvidékek fosztogatását és elfoglalta a környező földeket. Bújdosásra kényszerítve, Lothar és követői elkeseredetten megfogadták, hogy bármi áron is, de visszafoglalják hazájukat.

Draenor Inváziója

Warcraft 2X: Beyond the Dark Portal Ahogy a Második Háború tüzei lassan kialudtak, a Szövetség aggresszív lépéseket tett az ork veszély kordában tartására. Lordaeron déli részén számos nagy elkülönítő tábor épült az orkok fogvatartására. A lovagok és veterán Szövetséges harcosok által őrzött táborok nagyon sikeresnek bizonyultak. Bár az ork foglyok feszültek és csatára készek voltak, a táborok vezetői Durnholde börtönerődjében állomásozva erős kézzel tartották fenn a békét és a rendet. Draenor pokoli világán azonban egy új ork sereg készült arra, hogy rajtaüssön a mit sem sejtő Szövetségen. Ner'zhul, Gul'dan egykori mestere sötét zászlaja alatt egyesítette a megmaradt ork klánokat. Az Árnyhold klán segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos portált nyit Draenoron, amelyeken át új, romlatlan világokra léphetne át a Horda. Az új térkapuk fenntartásához szüksége volt Azerothról néhány megbűvölt ereklyére. Ezek megszerzéséhez Ner'zhul újra megnyitotta a Fekete Kaput és átküldte rajta ádáz szolgáit. Az új Horda, olyan veterán főnökök vezetése alatt mint Pokoljáró Grom és Hóttszem Kilrogg (a Vérző Üreg klánból) meglepte a Szövetséges védelmi erőket és szabadon fosztogatott a határvidéken. Ner'zhul pontos parancsait követve az orkok gyorsan megszerezték a szükséges ereklyéket, majd visszamenekültek Draenor biztonságába. Lordaeron királya, Terenas tartott tőle, hogy az orkok ismét Azeroth inváziójára készülnek, ezért összehívta legmegbízhatóbb hadnagyait. Megbízta Turalyon tábornokot és Khadgart azzal, hogy vezessenek át a Fekete Kapun egy expedíciós haderőt és végezzenek az ork fenyegetéssel egyszer és mindenkorra. Turalyon és Khadgar seregei átkeltek Draenorra és sorozatos csatákban csaptak össze Ner'zhul klánjaival a megkínzott Tűzpokol Fennsíkon. Még a nemes elf Széljáró Alleria, a törp Vadpöröly Kurdran és a veterán katona Trollvész Danath segítségével sem tudta Khadgar megakadályozni, hogy Ner'zhul megnyissa a térkapuit más világokra. Ner'zhul tehát végül megnyitotta az új világokra vezető térkapuit, de nem láthatta előre, hogy milyen rettenetes árat fog fizetni érte. A portálok hihetetlen energiái lassan szétszakították Draenort. Miközben Turalyon seregei elkeseredetten harcoltak azért, hogy hazatérhessenek Azerothra, Draenor világa megroskadt és elkezdett összeomlani. Pokoljáró Grom és Hóttszem Kilrogg ráébredtek, hogy Ner'zhul őrült tervei az ork faj végét jelenthetik, ezért gyorsan összehívták a megmaradt orkokat és visszamenekültek Azeroth viszonylagos biztonságába. Draenoron Turalyon és Khadgar vállalták, hogy meghozzák a végső áldozatot és még a Draenori oldalon elpusztítják a Fekete Kaput. Tudták, hogy bár ez az ő és követőik életébe kerül, de ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy biztosítsák Azeroth túlélését. Miután Pokoljáró és Hóttszem elkeseredett erőfeszítéssel átvágták magukat az emberek vonalain, hogy megmenekülhessenek, a Fekete Kapu felrobbant mögöttük. Nekik és az Azerothon maradt orkoknak immáron nem volt visszatérés. Ner'zhul és hűséges Árnyhold klánja átléptek a legnagyobb újonnan létrehozott térkapun, miközben hatalmas vulkánkitörések szaggatták szét Draenor kontinenseit. A lángoló tengerek kitörtek medrükből és elárasztották a vidéket, majd a megkínzott világ elemésztődött egy hatalmas, apokaliptikus erejű robbanásban.

A Lidérc Király Születése

Ner'zhul és követői beléptek a Kavargó Űrbe, arra az éteri síkra, ami összeköti a Nagy Sötét Végtelenben szétszórt világokat. Sajnos Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk. Kil'jaeden, aki megesküdött rá, hogy bosszút áll Ner'zhulon annak korábbi büszke ellenállásáért lassan, végtagonként tépte szét az öreg sámán testét. Kil'jaeden életben tartotta a sámán szellemét, hogy Ner'zhul tudatában legyen teste megcsonkításának. Bár Ner'zhul könyörgött a démonnak, hogy engedje el szellemét és hagyja meghalni, a démon kegyetlenül azt válaszolta, hogy a Vérszerződés, amit hosszú idővel azelőtt kötöttek, még mindig érvényben volt és Ner'zhullal még mindig voltak tervei. Mivel az orkoknak nem sikerült elfoglalni a világot a Lángoló Légió számára, Kil'jaeden arra kényszerült, hogy egy új sereget toborozzon abból a célból, hogy káoszt szítson Azeroth királyságaiban. Ez az új sereg már nem eshetett áldozatául azoknak a kicsinyes rivalizálásoknak és belviszályoknak, amelyek végül felemésztették a Hordát. Könyörtelennek és megszállottnak kellett lennie, hogy csak a küldetésével törődjön. Ezúttal Kil'jaeden nem hibázhatott. Ner'zhul tehetetlen szellemét börtönbe zárva Kil'jaeden még egy utolsó esélyt adott neki arra, hogy szolgálja a Légiót, vagy különben örökös kárhozatra ítéli. Ner'zhul meggondolatlanul ismét egyezséget kötött a démonnal. Szellemét egy különlegesen felkészített gyémántkemény jégtömbbe zárták, amelyhez a jeget a Kavargó Űr távoli sarkaiból gyűjtötték. A fagykoporsóba zárva Ner'zhul azt érezte, hogy tudata tízezerszeresére tágult. A démon kaotikus energiáitól megrontva egy kísértetszerű, elmondhatatlan hatalommal rendelkező lény lett belőle. Abban a pillanatban a Ner'zhulként ismert ork örökre megszűnt létezni és megszületett a Lidérc Király. Ner'zhul hűséges halállovagjait és Árnyhold klánbéli követőit szintén átalakították a démon kaotikus energiái. A gonosz varázslókat széttépte a démoni energia, majd csontvázszerű lidércekként születtek újra. A démonok így biztosították, hogy Ner'zhul követői még halálukban is feltétlen engedelmességgel szolgálják őt. Amikor eljött az ideje, Kil'jaeden felfedte, hogy milyen küldetést szánt a Lidérc Királynak. Ner'zhul feladata az lett, hogy terjesszen el egy halálos járványt Azerothon, ami örökre eltörli majd az emberek civilizációját. A járványban elpusztultak élőhalottként támadnak majd fel és szellemük örökre Ner'zhul vasakaratához láncolódik. Kil'jaeden megígérte, hogy ha Ner'zhul sikerrel teljesíti sötét küldetését és az emberek írmagját is eltörli a világról, akkor megszabadul az átoktól és kap egy új, egészséges testet, amiben tovább élhet. Bár Ner'zhul beleegyezett mindenbe és láthatóan készséggel várta, hogy eljátssza a rá osztott szerepet, Kil'jaeden mégis szkeptikus maradt szolgája hűségét illetően. Azzal, hogy a Lidércet testetlenül egy kristálykemény koporsóban tartotta, rövid távon biztosítva volt hűsége, de a démon tudta, hogy mindig szemmel kell majd tartania. Ezért Kil'jaeden megparancsolta saját elit testőreinek a vámpírszerű rémuraknak, hogy figyeljék Ner'zhult és biztosítsák, hogy tényleg elvégzi a rábízott rettenetes feladatot. Tichondrius, a rémurak leghatalmasabb és legravaszabb képviselője örömmel vette a kihívást; lenyűgözte a járvány pusztító ereje és az, hogy a Lidérc Király markában ott volt a lehetőség egy népirtás kivitelezésére.

A Jégkorona és a Fagytrón

Kil'jaeden lehajította Ner'zhul jeges börtönét Azeroth világára. A gyémántkemény kristály tüzes csóvát rajzolt az éjszakai égre, majd becsapódott Északszirt (Northrend) távoli, jeges kontinensére és mélyen belefúródott a Jégkorona (Icecrown) gleccserbe. A fagyott kristály alakja eldeformálódott és átalakult a heves zuhanástól, immáron egy trónra hasonlított, Ner'zhul bosszúra éhes szelleme pedig ott kavargott benne. A Fagytrónba (Frozen Throne) zárva Ner'zhul kinyúlt végtelen tudatával és megérintette Északszirt bennszülött lakóinak elméit. Könnyűszerrel szolgaságba taszította számos lény elméjét, például a jégtrollokat és az ádáz óriásjetiket, majd egyre növekvő árnyékába vonta őket. Tudatának hatalma szinte végtelennek bizonyult, használatával létrehozott egy kisebb sereget, amit a Jégkorona kanyargó labirintusaiban állomásoztatott. Ahogy a Lidérckirály egyre növekvő képességeit próbálgatta a rémurak állandó felügyelete alatt, egyszercsak felfedezett egy távoli ember települést a hatalmas Sárkánymételynek nevezett (Dragonblight) peremvidékén. Puszta szeszélyből elhatározta, hogy hatalmát a mit sem sejtő embereken próbálja ki. Ner'zhul élőholt járványt varázsolt, ami a Fagytrón mélyéből megindult a jeges pusztaságon. A járványt puszta akaratával irányítva egyenesen az emberi falu közepébe küldte. Három napon belül a településen mindenki halott volt, de nem sokkal később a halott falusiak zombiszerű tetemekként éledtek fel. Ner'zhul mindegyikük szellemét és gondolatait úgy érezte, mint a sajátjait. Az elméjében tomboló orkánszerű hangzavartól Ner'zhul még hatalmasabb lett, mintha szellemeik régóta vágyott táplálékként szolgáltak volna számára. Úgy találta, hogy gyerekjáték volt számára a zombik cselekedeteit irányítani és rákényszeríteni őket arra, hogy az ő céljait szolgálják. Az elkövetkező pár hónapban Ner'zhul folytatta kísérleteit az élőholt járvánnyal és Északszirten minden egyes embert saját uralma alá vont. Élőholt serege napról napra nagyobb lett, tudta, hogy közeleg az idő az igazi próbára.

Az Orkok Letargiája

Teltek a hónapok és egyre több ork foglyot zártak az elkülönítő táborokba. A táborok lassan már szűkösnek bizonyultak, így a Szövetség arra kényszerült, hogy új táborokat építsen az Alterac Hegységtől délre elterülő mezőkön. A növekvő számú tábor fenntartásához és ellátásához Terenas király új adót vetett ki a Szövetség tagjaira. Ez az adó, a határviták feletti politikai feszültségek mellett széleskörű felháborodást váltott ki. Úgy tűnt, hogy a törékeny paktum, ami a legsötétebb órájukban eggyé kovácsolta az emberek országait most bármely pillanatban semmissé válhat. A politikai feszültségek közepette számos táborparancsnok észlelte, hogy ork foglyaikon furcsa változások történnek. Idővel jelentősen csökkent az orkok azon igyekezete, hogy megszökjenek a táborokból, vagy egymás között harcoljanak. Az orkok egyre zárkózottabbak és letargikusak lettek. Bár nehéz volt elhinni, de az orkok - akik valaha a legaggresszívebb faj voltak Azeroth világán - teljesen elvesztették harci kedvüket. A furcsa letargia előtt zavarodottan álltak a Szövetség vezetői miközben az tovább terjedt a gyorsan gyengülő orkok sorai között. Néhányan arra következtettek, hogy talán egy furcsa betegség - amire csak az orkok fogékonyak - okozhatta a megdöbbentő letargiát. Ám Antonidas főmágus Dalaranból másfajta hipotézissél állt elő. Antonidas az orkok történelmét kutatta és abból a kevés információból ami rendelkezésére állt végül sikerült kiderítenie, hogy az orkok generációkon át bénító démoni befolyás alatt álltak. Elmélete szerint az orkokat már Azeroth első inváziója előtt megfertőzték ezek a hatalmak. Nyilvánvaló volt, hogy a démonok megerősítették az orkok vérét és ennek eredményeként lett természetfeletti erejük, kitartásuk és haragjuk. Antonidas szerint az orkokat sújtó letargia valójában nem betegség volt, hanem egyfajta elvonási tünet, ami abból eredt, hogy már nem álltak kapcsolatban azokkal a boszorkánymesteri mágiákkal, amelyek félelmet nem ismerő, vérszomjas harcosokká tették őket. Bár a tünetek nyilvánvalóak voltak, Antonidas nem talált orvosságot az orkok állapotának javítására. Varázslótársai és néhány magasrangú Szövetséges vezető véleménye ellenben az volt, hogy az orkok meggyógyítása meggondolatlan cselekedet lenne. Antonidas így magára maradva töprengett tovább az orkok rejtélyes állapotán és a végkövetkeztetése az lett, hogy egy spirituális gyógymódra lesz szükség.

Az Új Horda

Thrall látomása

Az elkülönítő táborok főparancsnoka, Setétláp Aedelas az ork foglyok felügyeletét a börtönerődből, Durnholde-ból látta el. Egy bizonyos orkra azonban különös figyelmet fordított: arra az árva gyermekre, akit mintegy tizennyolc évvel korábban talált. Setétláp kedvenc szolgájaként nevelte fel a fiatal orkot és a Thrall nevet adta neki. Taktikai ismereteket, filozófiát és hadművészetet tanított neki, sőt Thrall még gladiátor kiképzést is kapott. Mindeközben a korrupt főparancsnok az orkból egy fegyvert akart faragni saját céljaira. Kemény nevelése ellenére a fiatal Thrallból erős, gyors észjárású ork lett, aki a szíve mélyén érezte, hogy a szolgák élete nem neki való. Ahogy felnőtt egyre többet tudott meg népéről, az orkokról, akikkel sosem találkozott, hiszen legyőzésük után többségüket elzárták az elkülönítő táborokba. A pletykák szerint Végzetpöröly, az ork vezér megszökött Lordaeronból és elbujdosott. Csak egyetlen klán maradt hát, amely titokban működve azon fáradozott, hogy elkerülje a Szövetség folyton utánuk kutató tekintetét. A ravasz, ám még tapasztalatlan Thrall megszökött Setétláp erődjéből és útra kelt, hogy megtalálja fajtársait. Vándorlásai során Thrall kikémlelte az elkülönítő táborokat és azt látta, hogy egykoron hatalmas népe furcsán magába roskadt és letargikus lett. Mivel nem találta meg azokat a büszke harcosokat, akiknek a keresésére indult, Thrall elhatározta, hogy felkutatja az utolsó, veretlen ork főnököt, a Pokoljárót. Az emberek által űzött Pokoljáró Grom valóban ragaszkodott még a Horda csaták iránti olthatatlan vágyához. Egyedül saját hűséges klánja, a Csatadal klán segített neki, Pokoljáró mégis folytatta a gerillaháborút meggyötört népének ellenségeivel ellen. Sajnos Pokoljáró sem találta meg a módját annak, hogy a fogságba ejtett orkokat felrázza bódultságukból. A fogékony Thrallt erősen inspirálta Pokoljáró idealizmusa, így szívébe fogadta a Hordát és annak harcos hagyományait. Saját gyökerei után kutatva Thrall északra indult, hogy megkeresse a legendás Hófarkas klánt. Thrall megtudta, hogy Gul'dan száműzte a Hófarkasokat az Első Háború kezdetén. Arról is tudomást szerzett, hogy ő maga a fia és örököse volt az ork hősnek, Durotannak, a Hófarkasok főnökének, akit mintegy húsz évvel korábban gyilkoltak meg a vadonban. Az agg sámán, Drek'Thar gyámsága alatt Thrall megismerkedett népének ősi sámánisztikus kultúrájával, amelyet elfeledtek Gul'dan gonosz uralma alatt. Idővel Thrallból nagyhatalmú sámán lett és felvette az öröksége jogán őt megillető címet is: a száműzött Hófarkasok főnöke lett. Az elemek hatalmával felvértezve, saját sorsa után kutatva Thrall útra kelt, hogy felszabadítsa a foglyul ejtett klánokat és kigyógyítsa népét a démoni rontásból. Vándorlásai során Thrall rátalált az idős hadfőnökre, Végzetpöröly Orgrimra, aki hosszú évek óta élt remeteségben. Végzetpöröly, aki közeli barátja volt Thrall apjának, úgy döntött követi a fiatal, eltökélt orkot és segít neki felszabadítani a fogságban tartott klánokat. Számos veterán főnök támogatásával Thrallnak végül sikerült újraélesztenie a Hordát és új spirituális öntudatot adni népének. Az orkok újjászületésének szimbólumaként Thrall visszatért Setétláp erődjébe, Durnholde-ba és véget vetett korábbi mestere terveinek azzal, hogy ostrom alá vette az elkülönítő táborokat. Ennek a győzelemnek azonban ára volt: az egyik tábor felszabadításakor Végzetpöröly elesett a csatában. Thrall magához vette Végzetpöröly legendás pörölyét és felöltötte fekete lemezvértjét, ezzel ő lett a Horda új hadfőnöke. Az elkövetkező hónapok során Thrall kicsi, ám hatékony Hordája felszámolta az elkülönítő táborokat és meghiúsította a Szövetség összes próbálkozását arra, hogy valahogyan ellenálljanak okos taktikai lépéseinek. Legjobb barátja és mentora, Pokoljáró Grom támogatásával Thrall azon fáradozott, hogy népe soha többe ne lehessen rabszolga.

A Pók Háború

Miközben Thrall az orkok felszabadításán munkálkodott Lordaeronban, Ner'zhul folytatta hatalmi bázisának kiépítését Északszirten. A Jégkorona gleccser fölé egy hatalmas erődöt építtetett és ott állomásoztatta egyre növekvő élőholt légióit. Bár a Lidérckirály kiterjesztette befolyását a vidék fölött, egy árnyékba húzódó birodalom ellenállt hatalmának. Azjol-Nerub ősi, földalatti királysága - amelyet egykoron egy gonosz, humanoid alakú pókokból álló faj alapított - elküldte elit harcosait, hogy támadják meg a Jégkorona erődöt és vessenek véget a Lidérckirály őrült hatalmának. Ner'zhul csalódottan tapasztalta, hogy a gonosz nerubiánok immunisak voltak nem csak a járványra, hanem még telepatikus képességeire is. A nerubián pókurak hatalmas seregeknek parancsoltak és kiterjedt földalatti barlangjárataik Északszirt területének majdnem a felét behálózták. A Lidérckirály erődjei ellen vezetett, gerillataktikával kivitelezett támadásaik egyre-másra hiúsították meg Ner'zhul erőfeszítéseit arra, hogy kifüstölje őket a járataikból. Végül a Lidérckirály a lassú felmorzsolás taktikájával nyerte meg a nerubiánok ellen vívott háborút. A kegyetlen rémurak és megszámlálhatatlan élőholtból álló seregei segítségével Ner'zhul megszállta Azjol-Nerubot és földalatti templomait a pókurak fejére rogyasztotta. Bár a nerubiánok immunisak voltak a járványra, Ner'zhul növekvő nekromantikus hatalma elegendő volt ahhoz, hogy felélessze a pók harcosok tetemeit és saját akaratához láncolja őket. Állhatatosságuk és rettenthetetlenségük előtt tisztelegve Ner'zhul átvette a nerubiánok különös építészeti stílusát, majd saját erődjeit és épületeit ezentúl aszerint építette. Mivel királyságában már nem maradt ellenálló, a Lidérckirály hozzálátott, hogy felkészüljön igazi küldetésére. Végtelen tudatával kinyúlt az emberek vidékei felé, egy olyan sötét lélek után kutatva, aki meghallgatná...

Kel'Thuzad és a Falka Megalakulása

Medivh jövendölése a Falka eljöveteléről

Szerte a világban csak egy maroknyi nagyhatalmú ember érzékelte a Lidérckirály Északszirtről jövő mentális üzenetét. Közülük a legjelentősebb egyén Dalaran főmágusa volt, Kel'Thuzad, aki a Kirin Tornak, a Dalarant uraló tanácsnak egyik vezető tagja volt. Éveken át különcnek tartották mivel megszállottan tanulmányozta a halottidézés tiltott tanait. Feltett szándéka volt, hogy a mágikus világ minden titkát és árnyékba húzódó csodáját megismerje s úgy érezte, hogy felettesei általa idejétmúltnak és földhözragadtnak tekintett elvei csak akadályozzák őt. Amikor aztán meghallotta az Északszirtről jövő hívást, a főmágus jelentős hatalmát arra fordította, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni ezzel a rejtélyes hanggal. Meg volt győződve róla, hogy a Kirin Tor nem lenne elég bátor ahhoz, hogy elsajátítsa a sötét tanokban rejlő hatalmat és tudást, ezért lemondott posztjáról, hogy aztán amit csak lehet megtanulhasson a hihetetlen hatalommal bíró Lidérckirálytól. Maga mögött hagyva jelentős vagyonát és tekintélyes politikai befolyását, Kel'Thuzad letért a Kirin Tor által követett útról és örökre elhagyta Dalarant. A Lidérckirály hangja folyamatosan suttogott az elméjében, rábeszélte, hogy adja el összes birtokát és rejtse biztos helyre a belőle szerzett vagyont. Kel'Thuzad ezután magányosan utazott földön és tengeren sok-sok mérföldön át, és végül elérkezett Északszirt fagyos partjaira. Eltökélte, hogy meg sem áll a Jégkoronáig és ott felajánlja szolgálatait a Lidérckirálynak. Útközben a főmágus áthaladt Azjol-Nerub felprédált, háború dúlta romjain, így elsőkézből láthatta Ner'zhul hatalmának nagyságát és kegyetlenségét. Kel'Thuzad lassan kezdett ráébredni, hogy a rejtélyes Lidérckirállyal való szövetkezés valóban bölcs döntés és potenciálisan gyümölcsöző eredményeket hozhat. Hosszú hónapokon át vándorolt Kel'Thuzad a fagyos pusztaságban, de végül rátalált a sötétbe burkolózó Jégkorona gleccserre. Bátran odalépdelt Ner'zhul fekete citadellájához és meglepetten tapasztalta, hogy az élőholt őrszemek hangtalanul félreálltak útjából, mintha csak vártak volna már reá. Kel'Thuzad leereszkedett a jeges föld mélyébe egészen a gleccser legaljáig. Ott egy hatalmas, jégből és árnyékokból álló barlangban térdre borult a Fagytrón előtt és lelkét felajánlotta a halottak urának. A Lidérckirály elégedett volt új szolgájával. Hűségéért és engedelmességéért cserébe halhatatlanságot és még nagyobb hatalmat ígért Kel'Thuzadnak. A sötét hatalom és tudás utáni vágyától hajtva Kel'Thuzad elfogadta első küldetését: feladata az lett, hogy térjen vissza az emberek világába és alapítson egy vallást, ami istenként imádná a Lidérckirályt. Azért, hogy a küldetést sikeresen végrehajthassa, Ner'zhul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad emberi alakját. Az idősödő, ám még mindig karizmatikus varázslót megbízta, hogy az illúziók feletti hatalmát és rábeszélőkészségét használva nyerje meg Lordaeron elesett és remény nélkül élő néptömegeinek bizalmát. Aztán ha már magára vonta figyelmüket, mutasson nekik egy látomást arról, hogy milyen lehetne az új társadalom - élén egy új vezetővel, akit királyuknak hívhatnak. Kel'Thuzad álcázott alakban tért vissza Lordaeronba és három év leforgása alatt vagyonát és ravaszságát használva létrehozott egy hasonszőrű férfiakból és nőkből álló titkos testvériséget. A szövetség - amelyet a Kárhozottak Szektájának nevezett el - társadalmi egyenlőséget és Azerothon örök életet ígért a beavatottaknak cserébe azért, ha Ner'zhulnak engedelmeskednek és őt szolgálják. Ahogy teltek-múltak a hónapok egyre több lelkes önkéntest talált új szektája számára Lordaeron megfáradt és túlterhelt munkásai körében. Kel'Thuzad számára meglepően egyszerűnek bizonyult, hogy elérje célját és a polgároknak a Szent Fénybe vetett hitét Ner'zhul sötét árnyékában való hitté alakítsa. Miközben a Kárhozottak Szektájának létszáma és befolyása növekedett, Kel'Thuzad mindenáron igyekezett elrejteni tevékenységüket Lordaeron hatóságai elől. Kel'Thuzad sikeréről értesülve a Lidérckirály megkezdte végső előkészületeit az emberi civilizáció elleni támadására. A járvány energiáit számos hordozható ereklyébe, járvány kondérokba zárta, majd megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy vigye el a kondérokat Lordaeronba, ahol a szekta által irányított falvakban rejtették el őket. A szektához hű emberek által őrzött kondérok lesznek majd a járvány forrásai, amik elterjesztik a kórságot a mit sem sejtő farmokon és Lordaeron északi városaiban. A Lidérckirály terve tökéletesen működött. Lordaeron északon fekvő falvai szinte azonnal megfertőződtek. Ahogy Északszirten, úgy itt is, a járványsújtotta polgárok meghaltak és élőholtként feltámadva a Lidérckirály rabszolgái lettek. Kel'Thuzad szektájának tagjai örömmel fogadták a halált, hogy feltámadva folytathassák sötét uruk szolgálatát. Mámoros örömmel töltötte el őket az élőholt lét halhatatlanságának ígérete. Ahogy a járvány terjedt, egyre több vad zombi támadt fel az északi vidékeken. Kel'Thuzad végigmustrálta a Lidérckirály növekvő seregét és a Falka nevet adta neki, mivel ez a sereg hamarosan lerohanja majd Lordaeron kapuit és eltörli az embereket a világ színéről.

A Szövetség Felbomlik

A határaikon belül formálódó halottimádó szektákról mit sem sejtve, a Szövetséget alkotó országok vitatkozni kezdtek egymással mindenféle területi követelések és holmi csökkenő politikai befolyások miatt. Lordaeronban Terenas király sejteni kezdte, hogy a legsötétebb órában kovácsolt törékeny paktum nem tart már sokáig. Terenas meggyőzte a Szövetség vezetőit, hogy kölcsönözzenek pénzt és munkaerőt a déli Viharvárad királyságának újjáépítésére, mivel az a vidék elpusztult Azeroth ork megszállása idején. Az újjáépítés költségei miatt megemelkedett adók illetve a számos ork elkülönítő tábor fenntartási és működtetési költségei miatt több vezér is - elsősorban például Szürkesörény Genn, Gilneasból - úgy vélte jobb lenne, ha királysága kilépne a Szövetségből. A bajokat csak tetézte, hogy Ezüsthold nemes elfjei egyszerűen semmisnek nyilvánították a Szövetségnek tett hűségesküjüket azt állítva, hogy az emberek kétbalkezes vezetése eredményezte erdejeik felgyújtását a Második Háború során. Terenas visszafogta indulatait és csendesen emlékeztette az elfeket arra, hogy Quel'Thalasból semmi sem maradt volna, ha nem áldozta volna fel az életét több száz dicső ember katona a megvédelmezésére. Az elfek azonban makacsul mégis úgy döntöttek, hogy saját útjukat követik. Az elfek távozása után nem sokkal Gilneas és Stromgarde is követte a példájukat és kiléptek a Szövetségből. Bár a Szövetség felbomlása megkezdődött, Terenas királynak még voltak szövetségesei akikre számíthatott. A Büszkerév admirális vezette Kul Tiras és a fiatal király Varian Wrynn uralta Azeroth még hűségesek voltak a Szövetséghez. Ezenfelül a Kirin Tor varázslói, élükön Antonidas fővarázslóval elkötelezték Dalaran támogatását Terenas uralma mellett. Mégis talán a legbíztatóbb mind közül a nagyhatalmú törp király Bronzszakáll Magni esküje volt, aki megfogadta, hogy Vasüllő törpjei örökre hűségesek maradnak a Szövetséghez hálából Khaz Modannak a Horda uralma alól való korábbi felszabadításáért.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés